A templom 1615-1618 között készült el. Építésére egy Walent Marx nevű kirschlagi osztrák építőmesterrel kötöttek szerződést. Az építész önkényesen változtatott a szerződésben megállapított toronymagasságon, továbbá bizonyos elő nem írt részeket beboltozott. Ezért a város Wolf Zehentmayer nevű bécsi építőmesterrel állapodott meg, aki 1640-ben a tornyot magasabbra emelte és a templomot befejezte. A templom később, 1673-ban a katolikusoké lett, 1697-től kezdődően 1894-ig, a Jézus Szíve-templom felszenteléséig mint plébániatemplom működött.

A templom mai formájában gótizáló, késő reneszánsz épület. Ez a stíluskeveredés esetleg azzal is magyarázható, hogy a Szent Katalin-kápolnát bővítették a hatalmas hajóval. A másik feltételezés szerint az építészt a Szent Jakab-templom lemásolásásra akarták kötelezni. Ezzel valószínűleg a magyar hívek érzékenységére akartak tekintettel lenni. Másképpen ugyanis nehezen lenne érthető, hogy a XVII. század elején - amikor már a késő reneszánsz mellett a barokk stílus is jelentkezett - ez a templom gótikus szentéllyel, csúcsíves ablakokkal és támpillérekkel épülhetett volna meg. Gótikus arányú, hosszúkás formájú, reneszánsz részletképzésű abalakai is egészen sajátosak. A templom egyhajós lefedését tknőboltozattal oldották me. Szentélye keletelt, sokszög záródású. A hajó északi oldalához csatlakozó kápolna és sekrestye az 1670-ben történt barokk bővítés eredménye. Egyes feltételezések szerint ennek az építési periódusnak az építőanyagát az ekkor elbontott Szent Katalin-kápolna szolgáltatta. Ezt a feltevést szonban a kutatások még nem igazolták. A két templom között levő temetőről azonban még az 1670-es források is mint létezőről számolnak be. Később készült a szentély feletti Sanctus-tornyocska és a homlokzati torony felső kettős hagyma formájú sisakja.